1. rész
Ötven évvel ezelőtt, egészen pontosan 1969. augusztus 15-18. között tartották meg a mára legendássá vált első, nagyszabású zenei és művészeti vásárt, amit ma Woodstocki Fesztivál néven ismer és emleget a világ. Az ikonikussá vált rendezvényről sokat írtak, beszéltek… Sokan, sokfélét…
Korábban arról szóltak a hírek, hogy újra megrendezik az eredeti helyszínen, az Amerikai Egyesült Államokban lévő Bethelben, Sullivan megyében. Futottak a hírek a Nagy Megemlékezésről, annak ellenére, hogy egyetlen egy ma még élő, akkori fellépő sem vállalta a szereplést s nem állt a kezdeményezés mellé egyetlen egy amerikai nagy befektető sem. Még is hihető volt az “újrahangolás”, hiszen egy nagy japán multi cég, a Dentsu volt a jubileumi rendezvény szponzora. A rendezvényt még sem tartják meg, mert az illetékes hatóságok nem engedélyezték, mivel meglátásuk szerint nem tudnák biztosítani a résztvevők biztonságát és egészségügyi ellátását.
Ha a beígért rendezvény el is marad, azért érdemes visszapillantanunk az akkori időkbe, s az előtte lévő évekre.
Kezdjük egy villanásnyi, eredeti woodstocki hangulattal…
…folytassuk azzal a politikai és kulturális háttérrel, ami tulajdonképpen a fesztivál megrendezését generálta.
1968-ban – a USA kormányzatát is meglepő módon – szaporodtak a diáklázadások az Egyesült Államok egyetemein. Ráadásul, hullámai már az utcákat is elérték. Ennek hatására egyre jobban megerősödtek az Államokban a baloldali békemozgalmak. Pont akkor, amikor a nagy jueszéj (USA) fogai éppen beletörni készültek a kis ázsiai országgal, Vietnammal folytatott háborújába.
(Végül bele is törött, mert az USA, egy kényszerű békeszerződés megkötése után, 1973-ban kivonult az országból. A nagy pártfogó támogatása nélkül maradt Dél-Vietnam meggyengült, az északiak 1975-ben elfoglalták a déliek fővárosát, Saigont, s a két Vietnam egyesült. Ma, Vietnami Szocialista Köztársaság néven új, virágzó országot építenek.)
A lázadások oka elsődlegesen a vietnami háború volt, egészen pontosan a hozzá kapcsolódó kötelező sorkatonai szolgálat. Az ifjúság ugyan a televízióból nem a teljes igazságot látta a kegyetlen háborúról, de azt tudták, hogy a kormányzat szinte teljesen képzetlen fiatalokat küld egy gerilla harcokban edzett ellenséggel szembe, a biztos halálba. (A vietnami háborúban több mint 58 ezer amerikai fiatal vesztette életét!)
A helyzet komolyságát jól érzékelhetjük, ha megnézzük az Eper és vér című filmet. Bár, a film kész kópiája 1970-ben került csak a mozikba, azt kevesen tudják, hogy a rendezője Stuart Hagmann, aki addig csak reklámfilmesként volt ismert Hollywoodban, dokumentum filmek mintájára már 1968-ban leforgatta a filmet, aminek a kópiája, kalóz példányokkal terjedt szerte az Államokban.
A történet tulajdonképpen egy banális love storynak indul, ahol a főhős, a sikeres sportoló, evezős, Simon a columbiai egyetem hallgatója, beleszeret szép és lázadó évfolyamtársába, Lindába. Közösen küzdenek a konzervatív hagyományok és a vietnami háború ellen. Szerelmüknek a brutális rendőri erőszak vet tragikus véget…
Érdemes megnézni a film promóját. Döbbenetes…
Az Amerikai Egyesült Államok első embere, 1968-ban még a demokrata párti Lyndon B. Johnson volt, aki a tragikus sorsú, Dallasban meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy-t követte az elnöki székben. Számára elképzelhetetlen és bűnös dolog volt az, ha egy amerikai a hazája háborúja ellen merészel lázadni. Merev, gőgös, szemellenzős politikáját követték az amerikai társadalom pozicionált kulcsemberei is. A diáklázadásokat éppen ennek a szellemiségnek a jegyében elhangzott mondat szította, amit az USA legjelentősebb egyetemének dékánja mondott a televízió nyilvánossága előtt: “…az, hogy a diákok valamiről igennel vagy nemmel szavaznak, számomra annyit jelent, mintha arról szavaznának, hogy szeretik-e az epret vagy sem…” Ez a mondat ihlette a film címét is…
Az elnöki székben a Johnsont váltó, republikánus Richard Nixon sem gondolkodott másként, de az ő társadalompolitikusai már jóval képzettebbek voltak. A feszített helyzetet, több, mint nyugtalanítónak ítélték, s úgy döntöttek, kreálnak egy olyan rendezvényt az amerikai ifjúságnak, ami (mint egy felrobbanni készülő kukta főzőnél) szelepként működik, ahol kiengedhetik a fejekben lévő felesleges gőzt… Így született meg a woodstocki fesztivál ötletet. A rendezvényre körülbelül 40 ezer látogatót vártak, a közel ötszázezer látogató azonban még őket is megdöbbentette. Az elnök személyi tanácsadója az adatokat hallván így fogalmazott: “A helyzet több mint riasztó – ez már fenyegető…” Intézkedtek, hogy állítsák készenlétbe a Nemzeti Gárdát, s egy merész húzással (ami akár a viszályára is fordíthatta volna az eseményeket) engedélyezték a helyszínen a kábítószer árusítását… A visszaemlékezésekben ugyan az áll, hogy a rendőrök mindenkit átvizsgáltak aki a helyszín felé haladt és drogot kerestek. Nem drogot kerestek, hanem fegyvereket. Az óvintézkedés jogosnak tűnt, mert a rendezvény szlogenje ez volt: “3nap béke és zene” – ezt aztán érthette minden érdekelt, ahogyan akarta, pro- és kontra…
Mivel nem gőzölgő fesztiválnak lett hirdetve, hanem zenei rendezvénynek, akkor még majdnem csak kezdőnek számító énekesek, együttesek tűntek fel, káprázatos programmal, frenetikus zenével…
Ki hogyan emlékszik Woodstockra?
A fesztivál mára kétlábon járó ikonná vált szerelmespárja, a zenei dupla album borítóján szereplő pár, Nick és Bobbi Ercoline csak a szépre, a szerelemre, szabadságra, szexre emlékszik. Hihetünk is nekik, hiszen ők ketten még ma is, ötven év múltán is, egy párt alkotnak. Ahhoz képest, hogy a kocsijuktól 8 kilométert kellett esőben gyalogolniuk az első színpadig, az azóta eltelt ötven év valóban csupa könnyedség és virágeső lehetett….(mosolygok). A legtöbb résztvevő azonban Alex Stevensonnak ad igazat, aki így summázta az ott átélt három napját: “Esett az eső, dagadt a sár, sehol egy korty vizet, egy falat kenyeret nem kaphattál, de füvet azt minden bokorban, jó pénzért. Nekem az egész olyan volt, mintha egy nagy tálra emlékeztető sáros, szaros tehénlegelőn kóvályogtam volna… A kocsimat sem találtam meg, a zenére sem nagyon emlékszem. Pedig bakelitről hallgatva felülmúlhatatlan volt….”
Akárhogy is volt, egy biztos Amerika nagyon, nagyon sokat köszönhet Woodstocknak. Nem lehetetlen, hogy így sikerült megúszniuk egy polgárháborút…
Hallga csak legnagyobb kedvencem mnyúzikját… Ő már békében nyugodhat. Sikerült beírnia a nevét a történelembe… mondjuk, hangja is volt hozzá..
Szerző: Mikulás Anna
Fotók: discogs.com, pinterest
Videók: youtube