Bevallom, azok táborába tartozom, akik nem szeretik a Valentin napot.
Nem azért, mert nagyon, de nagyon érezhetően üzleti fogás. Nem.
Inkább azért, mert nem szeretek parancsra szeretni. Nem szeretem azt sem, ahogy amerikás módra elkoptattuk, kiürítettük a “szeretlek” szót… Már mi is – akárcsak az amerikaiak – hozzátesszük majdnem minden mondandónkhoz, szinte kötőszóként, akár a kedvesünkkel, akár a gyerekünkkel, akár a szomszéddal beszélgetünk…
Hajdanában nagyon nehezen mondták ki, mondtuk ki ezt a szót – sokat ért nekünk, akiért megtettük…
DE!
Mivel az ünnepeket szeretem, ne maradjunk hát le róla…
Olyan kevés kell egy ünnephez, elég egy dal, egy szó, egy ölelés…
Így szerettek igazán régen is, ma is – mindig…
Egy-egy zeneszám kötődött igazán a szerelemhez.
A XX. század hatvanas éveiben anyáink, apáink szíve erre a dalra dobbant meg igazán:
A Je T’aime (zsötem) után a Love Story következett:
..a 70-es, 80-as évek szerelmes dala a Házibuli című film zenéje volt…
…a 80-as évek végén, 90-es évek elején az 1986-ban készült film, a Top Gun zenéjére szeretett a világ…
…abban az időben, itthon, Magyarországon Demjén Rózsi számára(is) szerettünk:
Manapság pedig a WELLHELLO dalát dúdolják a szerelmesek
De az örök, nagyanyáink, dédanyáink óta még ma is – a minden szívet megdobogtató vers,
a 75. szonett, bizonyos William Shakespear-től…
Boldog Valentin Napot!
…az ölelést ne tessék feledni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: